VII. SZAUNAVARÁZS

2021. November 13-14. 

10 éves a Hertelendi Termál & Szaunapark
13 Hertelendi szaunamester , 37 szaunaprogram, 2 helyszín

Jubileumi ünneplés

TÖRTÉNETÜNK

Szaunaparkunkban a 2011-es megnyitása óta több mint 100 szaunamester felöntéseivel dicsekedhetünk.
A hazai mesterek mellet számos külföldi vendégmester is megtisztelte már szaunáinkba ellátogató vendégeinket profi programjaival. Büszkén mondhatjuk, hogy ebben a kis falucskában Magyarhertelenden felépült wellness centrum szaunáival és termálfürdőjével rövid időn belül a hazai és a nemzetközi szauna élet kiemelkedő központjává vált.

Az ország minden szegletéből érkeznek ide szaunázók, hogy átélhessék az Endorfin szaunánkban zajló programjainkat, melyeket 13 fős profi szaunamester csapatunk prezentál. Mesterink napról-napra igyekeznek megújulni valamint újabb és újabb pozitív élménnyel megajándékozni az ide látogatókat.

A szauna programokra évről-évre egyre népszerűbbek lettek, így 2015-ben megnyitottuk 50 fős ENDORFIN névre keresztelt program szaunánkat, mely azóta is számos hazai és nemzetközi szaunás rendezvény helyszíne.

RENDEZVÉNYÜNK VENDÉGLÁTÓI

Különleges élményben lehet része a rendezvényre látogató vendégeknek. Ezúttal a hazai szaunamester csapat az elmúlt 10 év legsikeresebb programjaiból válogatott össze egy nagy csokorral.   Természetesen nem feledkezünk meg arról, hogy a fókuszban a szaunázás élménye lesz, így borzongással és endorfinnal már most feltankoltunk.

Endorfin szaunánkban mestereink páros és csapat programokkal készülnek egy kis show “jelleggel”, így nem csak forróságból, de hangulatból sem lesz hiány. Finn szaunánkban pedig ez alkalomból a mesterek igazán megizzasztják majd Önöket egyéni kedvenc felöntéseikkel.

Fáskerti Rita

Fáskerti Rita

szaunamester

Csaba Tünde

Csaba Tünde

szaunamester

Durucz Kriszta

Durucz Kriszta

szaunamester

Bagó Gábor

Bagó Gábor

szaunamester

Bangó-Dér Anita

Bangó-Dér Anita

szaunamester

Papp Fédra

Papp Fédra

szaunamester

Pricz László

Pricz László

szaunamester

Godó Ágnes

Godó Ágnes

szaunamester

Csizmár Zsolt

Csizmár Zsolt

szaunamester

Sándor Ildikó

Sándor Ildikó

szaunamester

Nagy Zsolt

Nagy Zsolt

szaunamester

SZAUNA FELÖNTÉSEK IDŐPONTJAI
November 13. szombat

ENDORFIN
12:00
Szaunapark nyitás
14:00
Tiroli megnyitó
15:00
Hey Brother
16:00
Farkas tanmese
17:00
Queen
17:45
Mamma Mia
18:30
Klasszik
19:15
Made in Hungária (MEGTELT)
20:00
Race
20:45
Celebrate
21:30
A szürke ötven árnyalata
22:15
Vikings
23:00
Hertelend Rock
24:00
Szaunapark zárás
MESTER
12:00
-----------
14:00
Anita, Ildikó, Laci, Zsolt
15:00
Rita & Gábor
16:00
Fédra & Csizy
17:00
Ági, Laci, Zsolt
17:45
Kriszta, Tündy
18:30
Ildikó, Csizy
19:15
Anita, Fédra, Rita, Laci
20:00
Tündy & Gábor
20:45
Hertelend Team
21:30
Fédra & Gábor
22:15
Csizy & Zsolt
23:00
Ági, Csizy, Manfred
24:00
-----------
FINN
12:00
-----------
14:00
Irány Csillebérc!
15:00
Tango
16:00
Ciao Bella
17:00
Balaton (MEGTELT)
17:45
Afrika
18:30
Újra itt! (MEGTELT)
19:15
Utazás
20:00
Üvegtigris
20:45
Irish Pub
21:30
Flashdance
22:15
Dolce Vita
23:00
Forró Jég
24:00
-----------
MESTEREK
12:00
-----------
14:00
Tündy
15:00
Ági
16:00
Anita
17:00
Gábor
17:45
Rita
18:30
Fédra
19:15
Kriszta
20:00
Csizy
20:45
Laci
21:30
Ildikó
22:15
Kriszta
23:00
Hertelendi Team
24:00
-----------

REGISZTRÁCIÓ

A HELYSZÍNEN VAN LEHETŐSÉG REGISZTRÁLNI

Belépő 4.900 Ft/
fürdő + szaunajegyet, valamint három szaunaprogramot (2 endorfin + 1 finn)  tartalmaz.

Minden további felöntés
700 Ft/fő/felöntés
feláron megvásárolható, regisztrálható korlátlan számban és főre a szabad férőhelyek erejéig.

SZAUNA FELÖNTÉSEK IDŐPONTJAI
November 14. vasárnap

ENDORFIN
10:00
Szaunapark nyitás
11:00
Szaunaszentelés ceremónia
11:30
Gregorián megnyitó
12:15
Benvenutto
13:00
Volt egyszer egy vadnyugat
13:45
Bier Aufguss
14:30
Hair
15:15
Az operában
16:00
Gipsy
16:45
Kubai forradalom
17:30
Retro '80
18:30
Szaunapark zárás
MESTEREK
10:00
-----------
11:00
nem felöntés
11:30
Meglepetés mester
12:15
Kriszta, Ildikó, Fédra, Zsolt
13:00
Anita & Laci
13:45
Rita & Manfred
14:30
Tündy, Ildikó, Ági, Csizy
15:15
Rita & Gábor
16:00
Anita & Fédra
16:45
Csizy & Laci
17:30
Tündy, Kriszta, Gábor
18:30
-----------
FINN
10:00
-----------
11:00
-----------
11:30
Ébresztő
12:15
Macska - JAJ
13:00
Hungaricum
13:45
Lazíts!
14:30
Game of Thrones
15:15
Party Time
16:00
Provancei álom
16:45
Versek
17:30
Good night sleep tight
18:30
-----------
MESTEREK
10:00
-----------
11:00
-----------
11:30
Anita
12:15
Csizy
13:00
Tündy
13:45
Gábor
14:30
Laci
15:15
Fédra
16:00
Kriszta
16:45
Ildikó
17:30
Ági
18:30
-----------

REGISZTRÁCIÓ

A HELYSZÍNEN VAN LEHETŐSÉG REGISZTRÁLNI

Belépő 4.900 Ft/
fürdő + szaunajegyet, valamint három szaunaprogramot (2 endorfin + 1 finn)  tartalmaz.

Minden további felöntés
700 Ft/fő/felöntés
feláron megvásárolható, regisztrálható korlátlan számban és főre a szabad férőhelyek erejéig.

Nyitvatartás

Fürdő nyitva:
Szombat (11.13.):
9:30-24:00
Vasárnap (11.14.): 9:30-18:30

Szaunapark nyitva:
Szombat (11.13.):
12:00-24:00
Vasárnap (11.14.): 10:00-18:30

 

Szaunaprogramok:
Szombat (11.13.): 14:00-23:00
Vasárnap (11.14.): 11:30-17:30


Belépő ára

4.900 Ft/fő
Tartalmazza:
– fürdő és szaunapark használatot
– 3 db  szaunafelöntést (2 endorfin +1 finn)

Minden további szaunaprogram 700Ft/fő/felöntés áron
vásárolható, regisztrálható szabad helyek függvényében!

Itt a Helyed

Nap

:

Óra

:

Perc

:

Mp